‘Helytörténeti rejtvény’ kategória archívum
Helytörténeti rejtvény
Eredményhirdetés
A Tolnai Hírlapban megjelent helytörténeti rejtvényünk nyertese Schmidt Jánosné, Selyemgyár utcai lakos lett.
Szívből gratulálunk neki!
Tisztelt Olvasó!
Új helytörténeti rejtvényt indítunk.
A célunk, hogy felelevenítsük a tolnai Holt-Duna mára már feledésbe merülő helyneveit, és megismertessük a tolnaiakat az egyes nevek eredetével.
Hat hónapon keresztül fogunk egy-egy helynevet közölni némi leírással. Ezt a helyet a rejtvény mellett (A Tolnai Hírlap aktuális számában) közzétett térképen be kell jelölni.
A megfejtéseket a Városi Könyvtár címére kell elküldeni, illetve személyesen behozni. Vagy havonta, vagy az összes megfejtést egyszerre, október 1-ig.
A könyvtár címe: Városi Könyvtár 7130 Tolna, Bajcsy-Zs. u. 126.
6. forduló
Szeptemberi rejtvényünk: Hol van a szakítás?
Árvízkor a Duna ezen a ponton szakította át a Holt-Duna gátját.
5. forduló
Augusztusi rejtvényünk: Hol vannak a malátok?
A malát vízzel körülvett szárazulat, zátonyos rész, ahol gyorsan növő bokorfüzek telepedtek meg elsőként. Később bokros, ligetes lesz.
4. forduló
Júliusi rejtvényünk: Hol volt a Franci ré’?
Ezt a dunai révet egy Francz/Ferenc nevű révészről nevezték el.
3. forduló
Júniusi rejtvényünk: Hol fekszik a Révhókony?
A hókony a folyamnak az a része, ahol annak sodra eltért s hol a víz egészen elcsendesül. Holtágakat, holt vizeket is szoktak így nevezni.
2. forduló
Májusi rejtvényünk: Hol van a palé?
Bár a palé nem a nyílt vízhez tartozik, mégis olyan szervesen kapcsolódik a Dunához, hogy elengedhetetlen tudni róla. A palé olyan lapályos, nem mély talajmélyedés, mely az élővízből a fok által bevezetett vizet vezeti magasabb vízállás, vagy áradások esetén mélyebb, halászatra is alkalmas tavak, mocsarak felé.
1. forduló
Áprilisi rejtvényünk: Hol fekszik TAPLÓS?
Taplóst az első Duna-, illetve Sárvíz-szabályozáskor vágták el az élő víztől az 1800-as években. Ma a Gemenc legnyugatibb részén fekszik, két autópálya között. Valószínűleg a taplógombáról kapta a nevét, hisz a korabeli térképeken a taplósi Duna-kanyarulat által bezárt területet Tapló-szigetnek hívták. Felső íve a Tölgyfás-dűlővel határos. Ma gyönyörű természeti táj.
Bejegyzés ideje: 2014. november 11.
Helytörténeti rejtvény – nyertesek
A 6 hónapon át tartó „Helytörténeti rejtvényünk” nyertesei:
Schmidt Jánosné és
Varga Mihály
Gratulálunk nekik!
A díjakat a Tolnai Búcsú napján vehették át a katolikus templomban tartott rendezvényen.
Bejegyzés ideje: 2013. szeptember 25.
Helytörténeti rejtvény – megfejtések
1. FORDULÓ:
1. Dr. Batthyányi József kalocsai érsek építtette a tolnai templomot, az ő címere látható a templom homlokzatán. De elfogadjuk a Festetich Pál gróf nevét is, hisz ő kezdeményezte az új templom építését, ám anyagi okokból nem tudta megvalósítani.
2. A kálvária kápolnát Markmiller Bertalan építtette.
2. FORDULÓ:
1. A tolnai katolikus templom homlokzatán a „Reginae Coeli” felirat látható
2. Jelentése magyarul: „Mennybe felvett királynő, „Mennyek királynéja”
3. FORDULÓ:
1. 19 tolnai plébános működött eddig a tolnai egyházközségben, ezek közül a legismertebbek Pécsy József, Fekete Ágoston, Nunkovits József, Várkonyi János, Báthory László.
2. Az „Emlék-lapok…” című könyv Pécsy József plébános alkotása.
4. FORDULÓ:
1. Nepomuki Szent János a vízenjárók védőszentje, a folyók, hidak, hajósok, vízimolnárok, halászok védelmezője. A gyónási titok mártírja. Egyes helyeken a fuldoklók, illetve a bányászok, sóbányászok védőszentje.
2. Nepomuki Szent János szobor az Árpád utca és a Hősök tere találkozásánál van (a Festetich u. 1. sz. mellől helyezték ide), illetve a Holt-Duna közelében a Bogyiszlóra vezető út mellett az Umbrai saroknál helyezkedik el.
5. FORDULÓ:
1. A tolnai Szentháromság szobor copf stílusban készült.
2. A Zeneiskola épülete eredetileg ferences kolostor volt.
6. FORDULÓ:
1. A tolnai hagyomány szerint „Vízbefújtós Magdolna lehúz a mélybe.” Ezen a napon tilos volt fürödni a tolnai Dunában.
2. A tolnai templom ablakai közül a huszárok a Szent Györgyöt ábrázoló ablakot adományozták, a tüzérek Szent Borbálát ábrázoló ablakot ajánlották fel.
Bejegyzés ideje: 2013. augusztus 20.
Helytörténeti rejtvény
6. forduló: júliusi kérdések
- Július 22. Szent Mária Magdolna napjához Tolnán egy különös, vízhez kapcsolódó hagyomány fűződik. Mi ez?
- A tolnai templomnak gyönyörű színes, szenteket ábrázoló ablakai vannak, melyek elkészítését különböző szervezetek adományából készíttették. A Tolnán állomásozó tüzérek és a huszárok is egy-egy ablakkal járultak hozzá a templom szépítéséhez. Mely szenteket ábrázolják ezek az ablakok?
5. forduló: júniusi kérdések
- Milyen stílusban készült a tolnai Szentháromságszobor?
- Melyik szerzetesrend kolostora volt az az épület, amit ma a Zeneiskola használ? (Festetich u. 131.)
4. forduló: májusi kérdések
- Május 16-án ünnepeljük Nepomuki Szent János napját. Minek a patrónusa ez a szent?
- Tolna óvárosi részén, közterületen két Nepomuki Szent János szobor is van. Hol helyezkednek el?
3. forduló: áprilisi kérdések
- Soroljon fel három tolnai plébánost. (A most hivatalban lévő kivételével.)
- Melyik tolnai plébános írt könyvet „Emlék-lapok Tolna mezőváros múltjából és jelenéből” címmel?
2. forduló: márciusi kérdések
- Milyen latin nyelvű felirat van a tolnai katolikus templom homlokzatán?
- Mi a jelentése magyarul?
1. forduló: februári kérdések
- Ki építtette a tolnai római katolikus templomot?
- Ki építtette a tolnai kálvária kápolnát?
Kedves Olvasó!
240 éve építették a tolnai római katolikus templomot. A könyvtár úgy szeretne megemlékezni erre az eseményre, hogy egy helytörténeti rejtvényt indít a városi újságban. Hat hónapon keresztül minden alkalommal két kérdést teszünk fel építményekre, eseményekre, személyekre vonatkozóan, melyek valamilyen módon kapcsolatban állnak a 240 éves katolikus templommal. A kérdések nem mindig egyszerűek, de a Városi Könyvtárban rendelkezésre állnak a megfelelő dokumentumok a megoldásokhoz. Lesznek viszont olyan kérdések is, melyek megválaszolásához célszerű meglátogatni az adott épületet, szobrot.
A megfejtéseket kérjük a Tolna Városi Könyvtárba írásban beküldeni vagy behozni, (7130 Tolna, Bajcsy-Zs. u. 126.), illetve e-mailen is be lehet küldeni a konyvtartolna@gmail.com címre.
A válaszokat havonta is be lehet küldeni, de megtehetik, hogy csak az utolsó, júliusi rejtvény után egyszerre juttatják el hozzánk a megoldásokat.
A beküldések végső dátuma augusztus 2.
A nyertesek tárgyjutalomban részesülnek.
Bejegyzés ideje: 2013. július 2.